Az iskola takarításokkal célunk, hogy a kellemes és egyben tiszta munkakörnyezet alakítsunk ki és tartsunk fent az ott tartózkodók számára. A terület méretének és dolgozói létszám függvényében mindig a megrendelő igényeit szem előtt tartva alakítjuk ki a napi, illetve az időszakos takarítások rendjét. A napi és heti takarítások kiemelten tartalmazzák a portalanítást, az irodai gépek külső tisztítását, a munkaállomások takarítását, a konyhai berendezések külső, de igény szerint a belső felületeinek tisztítását (pl.: sütő, hűtő, mikrohullámú sütő) a mosdók helységek, étkezők, konyhák és teakonyhák takarítását, fertőtlenítését, dohányzóhelyek tisztán tartása, valamint a szemetesek ürítését, a porszívózást és felmosást. A munkafolyamatokat megbeszélés szerint úgy időzítjük, hogy a dolgozókat és tanulókat, ne zavarjuk. Igény szerint ügyeletes takarító személyzetet is biztosítunk, aki eltávolítja a napközben keletkező azonnali beavatkozást igénylő szennyeződéseket, esős továbbá téli időben a közösségi terek járófelületét folyamatosan tisztítja.
A nagytakarítási feladatok:
- az ajtók, ablakok és azok kereteinek tisztítása
- az armatúrák portalanítása
- csempetisztítás
- bútortakarítás és felületkezelés
- fűtőtestek szerrel való tisztítása
- kárpit-és szőnyegtisztítás
- redőny-és reluxa takarítás
- függöny tisztítás
- konyhai-és egyéb szekrények, továbbá a hűtő és mikró belső takarítása